Pánikbetegség

Mikor elkezdtem blogolni, biztos voltam benne, hogy legalább egy bejegyzést ennek a témának fogok szentelni.
Én magam is pánikbeteg vagyok, és az ismeretségi körömben is van pánikbeteg. Volt már pánikrohamom többször és különböző fokozatúak. Már ha ezt mondhatjuk így. Nem vagyok orvos, nem tudom ennek az egésznek a tudományos/biológia hátterét, csak azt tudom milyen átélni. Gyanítom nem mondok újat, ha azt mondom "Nem jó!"
Jó,jó... létezik ilyen ezt tudjuk, de milyen egy pánikroham? Meg mit lehet ezzel kezdeni? Megpróbálok válaszolni ezekre a kérdésekre. Szóval csapjunk is bele!
Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy nem vagyok pszichológus, se orvos, csupán egy lány aki a mindennapjait ezzel együtt éli! Így az itt leírtak-sajnos- mind saját tapasztalat/meglátás!



Milyen egy pánikroham? Mi váltja ki?

A kiváltó ok sokféle lehet. Ez szerintem emberenként, helyzetenként is eltér. Volt már olyan helyzet miatt pánikrohamom, amit egy jobb napomon, minden nehézség nélkül kezeltem, így az ok tényleg meghatározhatatlan, de szinte mindig köze van az emberekhez. Tömegközlekedés, orvoslátogatás, étteremben való étkezés, boltban való vásárlás, vagy egy baráti összejövetel.
Nos hogyan is néz ki egy pánikroham nálam? Először is nehezebben veszem a levegőt, utána elkezdek remegni, néha társul ehhez kis szédülés, vagy mellkasi fájdalom. Mindehhez hozzájön még a sírás.
Ez még így leírva sem tűnik kellemesnek, igaz? Nos nem véletlen, hogy a legtöbb beteg megpróbálja elkerülni ezt a helyzetet, -pl az én esetemben azzal, hogy nem jár társaságba, próbálja minimálisra csökkenteni az emberekkel való kommunikációt.- Sajnos ez a fajta "elkerülő viselkedés" nem szül sok jót. Ha ezt sokáig folytatja az ember, akkor lássuk be, soha nem fog teljes életet élni.
Továbbá ami magamról nagyon is elmondható, de minden más pánikbetegre is igaz, hogy nagyon beskatulyázzák magukat/magunkat. Hogy ezt hogyan is értem? Elmesélek egy rövid kis története, ami a napokban esett meg velem.

Elhatároztuk a barátommal, hogy biciklire ülve, jutunk el valahova. A történethez hozzátartozik, hogy kb 2 éve nem ültem kerékpáron, így a tudásom eléggé megkopott. Megkaptam a járgányt, ráültem, mondván, hogy megmutatom nem lehet elfelejteni... de...de el lehet. El is dőltem balra, és ezzel az önbizalmam is. Kijelentettem, hogy én csak gyalog megyek, mert bringázni azt nem tudok. Szerencsétlen barátom, már mindent megpróbált, de én hajthatatlan voltam. Végül az udvarban mentem kb 2 kört, meg tudtam állni, nem dőltem el, egyszóval MENT! Mikor kimentünk az utcára, bepánikoltam. Féltem hogy elesek, féltem hogy nem fog menni. Pedig tudtam menni a biciklivel, megvolt a biztonságom hozzá, de az agyam elhitette velem, hogy nem fog menni. Jött megint a sírógörcs és szerintem mondanom se kell, hogy végül a gyaloglás mellett maradtunk.
Szóval igen, a legtöbb pánikbeteg elhiteti magával, hogy bizonyos dolgokra nem képes, ebből következik, hogy azzal a dologgal nem is próbálkozik, ebből pedig az, hogy ezért sok dologból ki is marad.


Ezek szerint kimaradunk teljesen a társasági életből?

Sajnos, nem sajnos, teljesen nem lehetséges elkerülni a társaságot. Az ember iskolába/ dolgozni jár, épp ezért naponta találkozik emberekkel. Nekem vannak olyan ismerőseim (ők jelentik a biztos pontot) akik mellett soha nem jelentkeznek a tünetek. Velük akár nagyobb tömegbe is bemerészkedek, illetve baráti összejövetelekre is eljárok. Viszont ha ők nincsenek mellettem, teljesen elveszettnek érzem magam. Az iskolában-most már- vannak olyan emberek akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolok, így a napot általában velük vészelem át. Ismeretlen társaságban, ha egy "biztos pont" sincs velem, gyakran rám jön a rosszullét. 

Shawn Coss- Pánikbetegség

Egyéb érdekesség

Majdnem minden ember átél élete során egy pánikrohamot. Ha felelés előtt hányingered van, szédülsz, gyorsabban dobog a szíve, izgulsz, remegsz, akkor valószínűleg neked is pánikrohamod volt. Ez ebben a szituációban normális.

Shawn Coss-Agorafóbia

Ez a betegség sokszor más, pszichés betegségekkel együtt jelentkezik. Leggyakoribb a depresszió és az agorafóbia. Kutatások szerint, a pánikbetegek körében, gyakoribb az öngyilkossági kísérlet is.

Szerencsére a betegség jól kezelhető, egyedi esetekben előfordul a spontán gyógyulás is, bár ez ritka. Ha viszont valaki nem akar/nem mer ezzel orvoshoz fordulni és a környezete se tesz annak érdekében, hogy a betegséget kezeljék, akkor is együtt lehet ezzel élni. De ez az élet egyáltalán nem lesz teljes, soha, hiszen egy betegséggel való együttélés legyen az mentális, vagy fizikai. Mindig szörnyen nehéz, és hatalmas áldozatokba kerül.

A sárga pulcsis lány