A tehetségről

Mivel elég unalmasak mostanság a napjaim, megpróbáltam egy kevés értelmet csempészni a szombatomba és leültem paszpartuzni. Itt jegyezném meg, ha bárkinek eszébe jutna ez az elfoglaltság, azonnal felejtse is el, mert unalmasabb és macerásabb is mint bármi más amit el lehet képzelni. Szóval lényeg a lényeg, leültem csinálni és közben azon agyaltam, hogy miért olyan unalmas az életem, hogy ezt csinálom szombat este hogyan is jutottam el idáig. Nem, nem kell aggódni, ez nem ilyen "Miért vagyunk itt a Földön?" "Mi a célja az életünknek?" féle bejegyzés lesz. Egyszerűen csak végiggondoltam, hogyan jutottam el a művészeti iskoláig....

Mindig is voltak olyan gyerekek akik már egészen fiatalon tudták, hogy mivel akarnak foglalkozni a későbbiekben. Én, ha nem is olyan fiatalon, de felsőben már biztos voltam a célomban. Művész akartam lenni. És itt kezdődnek a problémák. Méghozzá olyan problémák amiket minden hozzám....hozzánk hasonló diáknak át kell élnie. Emlékszem 8.-ban mikor megkaptam a felvételitájékoztatót milyen széles vigyorral értem haza és milyen lelkesen mondtam el, hogy fogalmam sincs hova művészetibe akarok jelentkezni! És sajnos édesanyám lenéző pillantását se felejtem el egyhamar, miközben azt mondta "Nem vagy hozzá elég tehetséges!" Emlékszem napokig sírtam, duzzogtam.

 Hogy képes egy szülő ilyet mondani a gyerekének? Nem támogatnia kéne? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések záporoztak a fejemben. Pár hét után, mikor le kellett adni a jelentkezéseket, a sarkamra álltam. Eddig és nem tovább! Sok dologról mondtam már le, erről nem fogok. Alig pár órás veszekedés után -ami közben csak úgy repkedtek a lófaszok- kijelentettem, hogy ha művészetibe nem mehetek, akkor bizony én itt be is fejeztem a tanulmányaimat. Édesanyám ennél a pontnál meg volt lőve, mert a gyereket azért csak taníttatná, viszont annyira már ismert, hogy egy sima gimnáziumba be nem tenném a lábam..... A történetnek az lett a vége, hogy megjelöltem 2 művészetit 1 iparművészetit és egy gimit. Mindenki örült. Aztán januárban elkezdtem a felkészülést. Naponta jártam rajztanárhoz, aminek meg is látszott az eredménye. Én fejlődtem és közben jól éreztem magam. Anya pedig elkezdte értékelni a munkáimat.

Azonban az örömöm nem volt felhőtlen, ugyanis itt jött be a második probléma. A tanáraim nem nézték jó szemmel azt, hogy én csak "rajzolgatok" és csak egy ilyen ócska iskolába akarok menni, miközben megállnám a helyemet egy gimnáziumban is. A tanárikarból, abból a 10 tanárból aki tanított mindössze 2 volt az, aki támogatott, és 1 aki 1000%-ban mellettem állt. (Bár kétlem, hogy olvasnák, de a remény hal meg utoljára, szóval itt is szeretném megköszönni nekik a rengeteg segítséget! <3 ) 

Aztán ennek az időszaknak is vége lett, megtörténtek a felvételik, a legtöbb tanár elfogadta a döntésemet ekkorra, édesanyám is mellettem állt és akkor jött a pofára esés. Nem vettek fel abba az iskolába amit elsőnek jelöltem meg. Nem vettek fel oda ahova menni akartam.... Hiába kerültem be egy másik művészetibe, egy elég előkelő hellyel, sokan újra ellenem fordultak. És jött újra a  mondat, ami az agyamba égett "Nem vagy elég tehetséges!"  

Idén kapartam érte, mindent megtettem, újrapróbáltam. Újrafelvételiztem abba az iskolába ahova menni akartam. Több 10 órát ültem külön rajzon, minden ébren töltött órámban rajzoltam vagy festettem, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy még álmomban is... És tudjátok mi történt? Felvettek. 

 Néha muszáj kimondanunk

Sajnos ezek után is kaptam a savazást, és sajnos mindaddig fogom kapni, amíg ezen a pályán maradok. Mert az emberek nem ismerik el a tehetséget. Miért nem lehet a rajzolás munka? Mert ez nem fizikai megterhelés? Ültél te már 10 órát rajzbakon? Tudod milyen érzés az, ha napoki egy feladatra kell koncentrálnod akár több 10 órát egyhuzamban? 

És tudjátok ez a harmadik probléma. 

Piszok nehéz úgy küzdeni valamiért ha nem támogat senki. Szeretnék megkérni minden olyan embert, aki nem mozog a művészet világában. Legyen szó zenéről, írásról, képzőművészetről, hogy fogadja el azokat az embereket akik igen. Ugyanis a világ kibaszott üres lenne ezek nélkül.

Szeretném megkérni azokat a tanárokat, akik szerint csak a saját tantárgyuk fontos.... nem lehet mindenki matematikus, kémikus, fizikus stb. Mindenkit más érdekel, de azért lenézni egy gyereket, mert nem megy neki a tesi? Vagy azért lehülyézni mert nem érti a matekot? Lehet hogy közben csodás dolgokat alkot. Ezek az értékek talán nem számítanak?

Szeretném megkérni a szülőket, hogy támogassák a kölykeiket, mert basszus, kihez forduljon a gyerek, ha nem a családjához?

Mindenki másban tehetséges

És végül a legfontosabb. Ha te is egy vagy a sok fura művészpalánta közül, akiket lenéznek az emberek... Csak azt tanácsolnám szard le őket. Mármint tényleg, ívesen és magasról! Te olyan értéket képviselsz amit -sajnos- nem mindenki tud értékelni. Te sokkal nagyobbat mersz álmodni! Te tudod mi az utad! Te megtanulsz küzdeni! Te alkotsz! És mindig lesznek olyanok, akik ezt nem fogják értékelni, akik le fognak nézni, akik hátráltatni fognak, akik elutasítanak, akik kinevetne, akik azt mondják: Nem vagy elég tehetséges! De tudod mit? 

BASSZÁK MEG!

Mert te igenis tehetséges vagy! Méghozzá ELÉG tehetséges! 

A sárga pulcsis lány