A bántalmazóimhoz

Ez az a bejegyzés, ami már hónapok óta érik bennem. Hogy egy gusztusos hasonlattal éljek, olyan mint egy baszom nagy pattanás, ami érik, érik, érik, de valahogy eddig még nem tudtam kinyomni. Most azonban végre sikerült. Ugyanis most értem el az életem azon szakaszához, hogy le tudom írni ezeket a gondolatokat úgy, hogy egyáltalán nem okoznak lelki sérüléseket. Szóval vágjunk is bele!

A tehetségről

Mivel elég unalmasak mostanság a napjaim, megpróbáltam egy kevés értelmet csempészni a szombatomba és leültem paszpartuzni. Itt jegyezném meg, ha bárkinek eszébe jutna ez az elfoglaltság, azonnal felejtse is el, mert unalmasabb és macerásabb is mint bármi más amit el lehet képzelni. Szóval lényeg a lényeg, leültem csinálni és közben azon agyaltam, hogy miért olyan unalmas az életem, hogy ezt csinálom szombat este hogyan is jutottam el idáig. Nem, nem kell aggódni, ez nem ilyen "Miért vagyunk itt a Földön?" "Mi a célja az életünknek?" féle bejegyzés lesz. Egyszerűen csak végiggondoltam, hogyan jutottam el a művészeti iskoláig....

Pánikbetegség

Mikor elkezdtem blogolni, biztos voltam benne, hogy legalább egy bejegyzést ennek a témának fogok szentelni.
Én magam is pánikbeteg vagyok, és az ismeretségi körömben is van pánikbeteg. Volt már pánikrohamom többször és különböző fokozatúak. Már ha ezt mondhatjuk így. Nem vagyok orvos, nem tudom ennek az egésznek a tudományos/biológia hátterét, csak azt tudom milyen átélni. Gyanítom nem mondok újat, ha azt mondom "Nem jó!"
Jó,jó... létezik ilyen ezt tudjuk, de milyen egy pánikroham? Meg mit lehet ezzel kezdeni? Megpróbálok válaszolni ezekre a kérdésekre. Szóval csapjunk is bele!
Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy nem vagyok pszichológus, se orvos, csupán egy lány aki a mindennapjait ezzel együtt éli! Így az itt leírtak-sajnos- mind saját tapasztalat/meglátás!

Nyomot akarok hagyni

Csak nyomot akartam hagyni. Más célom nem volt. Olyan kétségbeesetten próbálkoztam mindennel, de azt hiszem mindenkinek ez a célja. Nyomot hagyni az utókornak. Legyen az egy festmény, egy kép, egy film, egy dal, egy novella, vagy egy tőmondatokban összefoglalt blogbejegyzés....

A sárga pulcsis lány

Bevezető

És most kedves olvasó, bevezetlek az életembe, hogy megértsd mit miért teszek. Már az első mondatom kezdetén felrúgtam egy alapvető szabályt, mi szerint "És-sel nem kezdünk mondatot!" Ha ezt a nyelvtantanárom látná.... Na igen, ez vagyok én. Aki gyakran elkalandozik és soha nem jut a mondandója végére, aki a közösségben csendben ül, de a gondolatai közben a fellegekben cikáznak. Mivel nincs kivel megosztani ezeket az eszmefuttatásokat, így belekezdtem ebbe a blogba, Talán virtuális naplónak is hívhatnám.
Én nem vagyok érdekes, vagy talán túlságosan is. Nem tudom. Egy biztos, én vagyok az a lány akit félrelöknek az iskolafolyosón, és aki csak azért sétál valaki mellett, hogy ne maradjon egyedül. Az a lány aki egész nap a telefonján lóg, egy könyvbe temetkezik vagy éppen a vázlatfüzetébe, hogy ne kelljen megszólalnia. Nem sokan jegyzik meg a nevem, ezért én mindig csak "az a lány" maradok. Az aki a mustár sárga pulcsijában rohangál egész nap. Szóval én vagyok AZ a lány, tudjátok, a sárga pulcsis.

És hogy mi a célom ezzel a bloggal? 
Leírom az véleményem, a gondolataimat, így esetleg meghallgatja majd őket valaki. Talán kicsit szeretnék is ezzel "bemutatni a világnak" miszerint, bizony az én mondandóm is lehet érdekes, és bebizonyítani, hogy attól független, hogy nem jegyzik meg a neved és csak a "sárga pulcsis" a "szemüveges" a "fura" vagy az "akármilyen" lány vagy fiú vagy...... még igenis lehet te az "érdekes" is! A világot nem fogom megváltani, de nem is ez a cél. Csupán szóhoz akarok jutni!

Üdvözlettel: A sárga pulcsis lány